ÚNP: 367 gyermek tett vizsgát

Az elmúlt két hétvégén az Úszó Nemzet Program keretében 367, az ún. Híd-programban pallérozódó ifjú tett minősítő vizsgát hét helyszínen. Nem döntő, mégis fontos lépés ez a gyerkőcöknek: a híd, ha ezt az utat választják, az úszóklubok csodálatos világába vezet.

Két hétvégén összesen hét helyszínen mérettek meg az ÚNP Híd-programjában résztvevő fiatalok: azt ezt megelőző víkenden Keszthelyen, Pécsett, Budafokon, Szarvason, Debrecenben, míg a legutóbbin Putnokon és Móron adtak számot felkészültségükről az ifjú úszók.

A minősítő vizsgákon résztvevő 367 gyerkőc az ÚNP alapképzéséből került be a Híd-csoportokba: ide azokat javasolják az oktatók, akik átlagfeletti gyorsasággal sajátítják el az úszás alapkészségeit, úgymond jó barátságban vannak a vízzel, tán még az is megkockáztatható, hogy: tehetségesek. A Híd-programba kiválasztottak már nem csupán óvodásként vagy kisiskolásként járnak a rendes foglalkozásokra délelőttönként, hanem hetente kétszer délután is úsznak.

Most pedig már eljutottak oda, hogy megmutassák: három úszásnemben – háton, gyorson és mellen – egyaránt elértek egy olyan szintre, hogy vizsgázhassanak a mélyvízben, rajtkőről indulva, megtéve legalább két hosszt, egy, a vizsgákon jelenlévő úszóbíró által is elfogadott technikával és célbaéréssel.

„Amikor 2020-ban elkezdtük, nem gondoltam volna, hogy ennyi idő alatt eljutunk idáig – tartott rövid összegzést Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. – Több mint negyvenegyezer gyerek vesz részt a programban, óriási felelősség, egyben csodálatos küldetés, hogy ne csupán az úszni tanítsák meg őket az általunk kiválasztott és felkészített, megbízható oktatók, de valóban szerettessék meg velük a vizet és a sportolást. A Híd-program egy apró bizonyíték, hogy nagyszerű munka folyik a több száz helyszínen. Meggyőződésem, hogyha a program ilyen ütemben fejlődik, és továbbra is élvezzük a kormányzat támogatását, akkor azzal magát az úszásoktatást és hitem szerint a magyar úszósportot is teljesen új dimenzióba helyezzük. Hadd mondjam azt: szerintem tizenöt-húsz év múlva úgy fogunk beszélni az ÚNP-ről, hogy az a sportágunk több mint százéves történetének legfantasztikusabb kezdeményezése volt.”

A ÚNP: 367 gyermek tett vizsgát bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.