Gyilkosság
Beismerte bűnösségét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja
Felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal is, ahonnan segítséget kaptak a férfi azonosításában.
2024.05.08 14:06MTIBeismerte a bűncselekmény elkövetését a kihallgatásán a múlt héten Miskolcon történt gyilkosság gyanúsítottja - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese hétfőn a vármegyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.
Miskolczi István elmondta, a körözés elrendelése után mintegy két órával a Füzesabonyi Rendőrkapitányság járőrei igazoltatták és előállították a 26 éves cseh állampolgárságú férfit, aki ellen emberölés miatt folytatnak eljárást.
Felvették a kapcsolatot a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal is, ahonnan segítséget kaptak a férfi azonosításában - fűzte hozzá. Közölte, az elkövető nem rendelkezik lakcímmel, igazoltatásakor és előállításakor sem voltak nála személyi iratok.
Az esetet ismertetve elmondta, a 26 éves férfi múlt pénteken a miskolci Tiszai pályaudvar melletti füves-bokros területen elvágta a nyakát egy 48 éves lakcím nélküli, de Miskolcon tartózkodó nőnek.
Korpás Lajos, a főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy a férfi, aki egyáltalán nem tud magyarul, mintegy három éve hagyhatta el Csehországot; azóta cél nélkül járta Magyarországot és a környező országokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:00 A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- 8:59 Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
- 7:58 Hatósági vizsgálat indult Lengyelországban egy Fehéroroszországba szökött bíró ügyében
- 6:57 Eurostat: tavaly kevesebb unión kívüli állampolgárt sikerült feltartóztatni az EU külső határain
- 5:18 Szlovén belügyminisztérium: Róma nem tájékoztatta Ljubljanát a határellenőrzés meghosszabbításáról
- 23:22 Halálos áldozata is van a Texast sújtó árvizeknek és súlyos esőzésnek
- 22:21 Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06