szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A teherszállító gépnek nem nyílt ki az első futóműve.

Meghibásodás miatt orrfutómű nélkül szállt le a FedEx Airlines egyik Boeing 767-es teherszállító repülőgépe az isztambuli repülőtéren, sérülés nem történt – közölte a török közlekedési minisztérium.

A párizsi Charles de Gaulle repülőtérről felszállt Boeing pilótája arról tájékoztatta az isztambuli repülőtér irányítótornyát, hogy nem nyílik ki a futóműve, ezért a torony útmutatásával kísérelte meg a landolást, és sikerült a kifutópályán tartania a 767-est – áll a tárca közleményében. A hiba okáról egyelőre sem a Boeing, sem a repülőtér nem adott ki tájékoztatást.

A leszállásról készült felvételeken az látszik, hogy szikrák repkedtek, és füst gomolyog, miközben a repülőgép talajjal érintkező első részével végigsiklik a kifutópályán, majd megállás után a készenlétbe helyezett reptéri mentőegységek tűzoltóhabot fecskendeznek rá.

A Boeing repülőgépgyártó leginkább a 737-es modelleket érintő közelmúltbeli problémák miatt, illetve a légitársaságok, a szabályozó hatóságok és a befektetők nyomására idén úgy döntött, hogy átalakítja a vezetőségét. Mint emlékezetes, január elején egy szinte vadonatúj 737 Max 9-esnek nem sokkal felszállás után kiszakadt egy oldalpanelje, nagy méretű nyílást hagyva a gép oldalán. Csak a szerencsének volt köszönhető, hogy az incidensnek nem voltak súlyos következményei, akár halálos áldozatai. A cég az eset után azonnali hatállyal megvált a 737-es program vezetőjétől.

Május elején két hónapon belül már a második, a Boeinghez köthető szakember veszítette életét, aki korábban terhelő állításokat fogalmazott meg a céggel szemben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.